A pataktól a madárdalig visszhangzik a hegyek olyan gyengéd olyan törékeny ezt a felemelkedést önmaga felé a fények porosodásában nyitott száj el fogunk menni a reggelek fehér glóriája vezeti a pásztort nyitott kéz kitől veszi el gyermekkorunk a sziklák között a növényzet sűrűjében mint a ló csücske felavatja az utolsó ígéret hírnöke felajánlási idő szerint az őszinte szavakból az elme küszöbén kis réti nyelvem édes erdő barátom oktalanságom a vasárnap legjobb annyiszor simogatta az agancs eltörése nélkül és mi megy fel az ima csendje.
