Ce matiny'a plus d'essence dans le manchon ,la cendre est froide ,on aurait mis de fausses fleursque l'effet en aurait été plus fumant .Suffit pas de se lamenter ,y'a aussi un combat à mener .On lutte , on se bat .Mais contre qui ?contre quoi ?Je me bats contre Pierre ou Jacques ,alors que c'est moi qui imagine des tas de choses les concernant .Je me bats contre le monde ,mais pourquoi couper la branche sur laquelle je suis assis ?Je me bats contre la nature ,mais pourquoi combattre ce qui me nourrit .Alors que la vie est làtelle cette eauau goutte à goutted'un clepsydre en déséquilibrele verre irisé par un soleil armorié ,tel ce sablierqui grain à graingrignote le temps du conflit .Tout combat semble dérisoiremert semmi sem állítja meg az életet ,menj előre ,megkerülni az akadályokat ,járni ,felszáll ,menj le akár ,felmenni , gazdag a megpróbáltatásokban .Soha ne erőltesse az átjárót ,még csak ne is fúrjon egy kis lyukat az emlékek üregébe .És a cigarettám még mindig nem gyújtott meg ...( A fotó Elianthe Dautais művéből készült )218
Üledékes fagyás az ébenfa bőrén ,a vihar hangot és fényt igényel .A víz és a tükröződés tánca ,gördül le a textúrák ,egymást keresztező genealógiák ,kapcsolatok jönnek létre .éles tekinteta már ott lévő férfiról ;a recepcióntudós jelzimik az egokövetelések .Kiterjesztett Tudatosság ,éberség és porozitás ,a pillanat finom szeletekimondja a szótle temps d'une caresse nocturne .Cette volonté en ascendance ;révélation de l'imagedu bromure en son bain .Eveil de chaque fibreen l'arc en ciel du tissagehors du glacial détachement ;ultime écoleoù le pas des attentesfléchit le douteet ravit le sens nouveau ,trace unique ,musique d'antan ,la lila des nuits fragiles ,bulles de savon ,chapeaux pointus ,baguette magique ,pour étoiles de tes yeuxrévéler le dialogue avec l'invisible .219
En nécessité du hasard ,sans linéarité ,sans que l'étiquette ne soit collée ,il n'est de plan ni de loipour cette occupation d'espace ,nous les immémoriaux ,à se bander les yeux devant l'évidence ,de coïncidence en coïncidence ,soulever le voile de signes et de paroles mêlées .Au jardin des délices ,Isis nue ,Isis a döntéshozóhogy a viszály miatt a csordákat elhagyják ,Isis a gyönyörű ,álmaink csíkja ,a levelezés elkapója ,a kozmikus szépítő ,a süket fül suttogó ,a nő könnyűvé tett ,örökös átfedésbenörök lélegzethogy a nagy fa kínálja ,decentralizált fa ,fa a világ végén ,arbre élevé dans la métaphore ,a határozatlanság gyümölcsei ,fruits replets du plaisir à venirfolyó , egy idő folyójaaz igazi zátonyai között ,le long des golfesnyitottság az istenirehogy a vadállat felajánljabajuszának remegésében .217
Ennek a felfogni akarásáról , a neved kiejtésére tett erőfeszítésből , ennek a ragaszkodásnak, hogy magától értetődőnek vegyen téged , ebből a turizmusból a szülőhelyeken , a nagyszülői eszközök hiányáról , ennek a gorillának a filaktériájával , Sylvain a fiam, halkan beszél , egy elefánt törzséből előbukkanó szavakkal , ezeknek az objektumok közötti szüneteknek , ennek a szétszórt szavakra való vadászatnak , kinyílik az ajtó , kiderült , szervez , emelkedett a kaotikus világ des grands chevaux de la présence . A rossz időjárás további beavatkozása folyadékok és szilárd anyagok matematikai hajlamú à la levée du sens . Megvolt a bemutató ideje élő és termékeny , gallyak és száraz fű a kabát hajtókáján , a valóságok kapuja előtt őszi test helye , magassági hely , lieu de joie au-delà de l'oubli .
Élj intenzitásban a szűk szívek kollégiumában , kopoltyúk nyílnak , a lelkek tükröződése a felemelkedés folyamatában . Vannak medúzával koronázott strandok , panaszok csatlakoztak , a szent gömb, amely átengedi a kezet ki a kövér pálmaligetek közül . Ebben a várakozásban , mozdulatlan , jelen lenni az első órában hogy a nap lecsapja a feleslegét az éles szikla mögött születési lökés szerint készült . És a harmónia valóra válik , ne meríts többé kesztyűs kezünkből adományozó forrásokhoz , légy a snitch , skarlátvörös , a nem sajnálom , A radikális a pillanatok füzére . Hagyjuk a tájat , legyünk az egyetlen nyom az elvárások középpontjában , legyünk menet közben bronzharangok beszélő vályogföldeken , legyünk a szolgálatok a főnix szárnyán .
Ami túl van az emberen az élet vége , egy félsziget . Az isthmushoz mik vagyunk mi , törékeny ember , a mi díszünkben tudomány , a művészet és a spiritualitás keveredik . Férfinak lenni a férfiak között , meg nem született emberi humusz , amelynek gyökerei a mi viszontagságainkba nyúlnak bele , mi , a vándorok , a szegények genealógiával foglalkoznak , lépésről lépésre , testtartásról testtartásra , felemelkedni a teljesítményre a fifes és a tamburinok nagy megerősítésével mi , a kialakult rend kérkedői , az érzelmi horda diszpécserlovasai , a mimika tollaival díszítve . van idő Olyan közel félelem nélküli időszak korunkon túli idő hogy az új ember sétál gondolkodó életében alkalmas lenni ásványosságunkon túl , állatiságunkról , történetiségünkről , engesztelő jelekkel ellátott lelkiismeret , a Kiismerhetetlen grafikonja .
végre megöregedni és jöjjön hozzám a szél hűvös a nyakon . Nem számít a kor amíg gyerekkorunk van , nem számít a bejárt utak amíg megvan a látásunk , nem számít a gyenge test amíg van magasságunk , nem számít a függőség feltéve, ha megvan az érettségünk , mit számít, ha nem tudsz felmászni a létrán mert méretarányosak vagyunk ezzel a kapcsolódási szabadsággal . Nyitottság és lágyság apró lépésekkel ékes békével a tó körül, ahol minden nyugszik . végre megöregedni és jöjjön hozzám a szél hűvös a nyakon . 213
Des coquilles d'œufsplus ou moins flexiblesque la marée déposeau porte à portedes regards éteints .Dans la vasque des couleursle mirliton des choses diteseffleure d'un coup de fourchettel'ordre contenu des brisures de l'esprit .Il est des soirsplus clairs que d'autresoù l'enfant espèrene plus revivre ça .Le souffle des animaux anciens ,ces reptiles marins du précambrien ,
quand les cerveaux étaient plumes légères ,
bien avant que les hommes soient ,
mais que soleil et lune assemblaientpour quelques repèresdéposésavant la fin de l'histoire .212
És így is van ,car cela n'a pas été faciled'oublier les guenillesde l'enfant construit dans l'obéissanceet de l'adulte formatésommé de fléchir le coldevant le joug des savoir-faires sociaux .Tu as vécutu as parcouru le mondetu as éprouvé la souffranceet mutésans toujours naître à toi-même .Le mimétisme qui t'a fait survivren'est qu'un cache-misèredevant l'épreuve ultime ,n'est qu'un cache-sexedevant la pulsion à perpétuer l'espèce ,n'est qu'un cache-cœurpar le forçage des sentiments à évacuer le malheur ,n'est qu'un cache-nezpour n'avoir pu respirer les effluves d'un nouvel-âgen'est qu'un rince-doigtspour n'avoir pu manipuler la connaissance ,n'est qu'un croche-piedpour tes envies d'espaces inassouvies ,n'est qu'un cloche-piedpour avoir fait des choixsans soutenir plus avant le paradoxe créatifmarche imposéeaurore vers la transdisciplinarité.
Tu es figétu es fossiliséet le vent du désertau crible de ses particulesfait disparaître les protections charnellessquelette vibrantlivrer au grand videle chant premier des origines .Il est des cadavres desséchésaux graphismes mystérieuxque l'aventurier rencontreet croque sur le carnet de voyage ,menues tâches d'encrestraits aigus et blanchisd'entre les tracesd'un temps ailleursd'une conscience autre .Il est des parenthèsesde mise en scènede rodomontadesde mise sous tutelleoù ne plus s'appartenirobjet de convenancesalors qu'il y a tant à fairemi les sujets du royaumeen conquête de notre humanité .Juste un gestejuste une chanson pour embrasser l'universpour signes de Vieunir l'eau et le feusous l'arche des solitudes .Être en étincelle d'êtrele frisson des morsuressans que l'esprit ne se relâche ,lennihors du chaosl'émerveillementnous les rousses fourmis livréesau précipité de nos occupations quotidiennes ,être impérativement responsable .Puis avant que le sabotne lève la poussière d'une sente blanchesavoir couper court aux illusions ,être enjouédes souvenances passagèresjuste ce qu'il faut ,être en haleineà perdre le souffleet que vienneen notre attentela lumière du fond des âgesau précipité des chose suessans abrisle regard levéla verticalité assuméle sourire aux lèvresgratifiant d'une entière acceptionces chosesces éclatsces brumesque nul enchanteur de pacotille ne peut déceler .Reste à la mer de caresser la grèvesous un ciel de traîne ,à contempler une fois encorenotre chance d'être du mystèrepour que cela soit ,de fairede défaireau fil à fil du chemin vertla bobine de bois ,denteléeélastique torsadémorceau de savon secallumette désouffrée ,avancer sur le parquet disjointaux épingles couturières abandonnéesà la commissure d'un sourire igné .Ce qui est là ,cet inattendu ,d'une façon très intense ,c'est la vie avant la mort ,la nôtrecelle qui me porte ,m'imprègne et m'anime .Cette vie là ,l'éternité .211
En haut du murCimaise de schiste chaudÉclat du visage aux yeux douxà la barbe blancheque la voix fait vibrer .Écaille de vietombée du reptile premierque le vent écarte de la senteaux bogues pirates .Corne de brumelors du souffle de la bêteremontant la vallée .Échancrure estampilléedu nombre d'Avogadrodont la veste ouverte laisse entrevoirle cœur ceint de myrrhe .Vol soupledes anges par dessusle châtaignier et le chêne vertpiliers de ma maison .Pensée verticaliséehors la vague primesautièredes effluves rugueusesd'empreintes échangées .Simplement soien qui l'autreépargne la tradition .Sagacitéau risque d'êtrejuste ce retournementà l'orée du jour commençant .210
