Conversation du bout du mondeà la plume d'oiedeux femmes évoquentle plaisir d'écrire par monts et par vaux.
- Ne diriez-vous pas ma chèrequ'enfants élevés à plus d'un titrevers le levant de l'espritest histoire trop aride.
- Je la laisse l'éponge de l'espoirà vaquer dans un bain de vaguesà rire des hommes-prêtresen expédiant le repas du soir.
- Savez-vous que notre amie PrunePrune aux larges seins maternelss'est exilée par manque d'expressionquand la nausée navra le dégel.
- Nous étions les musesde demainarrachées de notre terre d'origineet que pour dégrafer la joie
un essaim d'étincelles décima le crépuscule.
- Aujourd'hui nous sommesles mystificatrices en agonied'orgiaques poupées de sonque le temps attend dans sa tendresse souillée.
- Pour que demainà pleines mains sur les joues des bambinsêtre les larmes qui ne renoncent jamaisdevant la forme étoilée du poème.
- Et qu'éclairentdrusà la proue de l'ouvrageles éléments disséminés de l'astre endormisur l'autel des divagations.
- Ô mères enjôleusesdes glaciers se fracassant dans la valléeposez sans méprisevotre cou contre la caresse de l'écir.
- Retenez la voix des campagnesdans le vestige des bergeriesà portée des sonnailles de fiertés
en marche vers la Rencontre.
721
Entre cul et chemisepercevoir le percer et le voird'une dague plantéedans les reins de la souvenance. Ô mes romancesdu jour où nous prîmeschemin de traversevers les Hautes Terreset que le glabre visage du chevalier Sans-Nomse dessina sur la paroilà fût l'ouverturevers le mieux-être des Écrins. Ô père des arrimagesaux berges coutumièresvous me fûtes l'accoutumé accrocde mes manques aux nuées de bronzepour signifier l'à-plat des dires poétiqueset sa clique de mécréantsd'ordre et de néant affublésen fertile journée. Ô marraineà la quête botanique aiguëje ressasse le bien que tu me fisen embarquant l'amourde part et d'autre du silence des fleurssur la barque vespéralede pince-mi et pince-moiambiguïté et merveille de l'éveil. 719
Ezek a ráncok, amit tudunk többre vezet minket, mint az ész azok a botoxos ráncok ne kecsegtessen jóval ha nem átalakulás annyi kétség van hogy mellőzzük a magyarázatokat kézről kézre a szükséges előrelépés előtt egy még nem létező világba mi, a dolgok imádói arra a következtetésre jutottunk rengeteg előjoggal a zsebében hogy elkerülje a meglepetést. Bevallom, megbizonyosodtam róla hogy semmi kellemetlen ne történhessen velem. Bevallom, kicsiben éltem mint a kis semmi szerelmese. Bevallom, játszottam az idő múlásával hogy tovább tartson anélkül, hogy tudná, mit tegyen. Bevallom, hogy a föld felett éltem nem törődve a földdel eltekintve Épinal képeitől több bejegyzéssel a mese farkasát keresve aki kecskét eszik és szabadabbnak hiszi magát a kutyánál. Bevallom, hogy kinyitottam a képzelet dobozát annyi felgyülemlett portól táptalajnak vitték oldott mulatsággal hogy köszönetet mondjak az ösztönök forgatagának. Bevallom, hogy újra feltaláltam a világot csak a látásmód megváltoztatásával a helyszínen anélkül, hogy bármi megmozdulna. Bevallom, átsétáltam a kritikus zónán megrögzött dicséret hogy üresen töltsön engem a bizonytalanság futóhomokján anélkül, hogy meglátta volna a megsemmisülés szívét. A szél hullámzik a tengerparton és a lelkek megborzongnak. A visszafogottság ráncosítja szokásaink plagizálását. Az igazi föld ráncosítja a kis földet ahol szerintem élek. A tetőgerendák csikorognak a küklopsz elalszik a dormouse hadidíjat harap el utolsó szándékában csend borul. Mit tartsunk meg ettől a felfordulástól ? Mutálódnia kell és hagyd a feledés csalánjára fogsor és viszketés. 717
Ezer hang szórta szét gondolatainkat a horizonton az életből a halálba való átmenet a föld alá temettük magunkat hogy felmenjen a sötét karzatokról gyűlöletünk szürkeállománya. Elöl nevetve ahol a kő találkozik a földdel a szalamandra a lyuk tökéletesítésével van elfoglalva csatlakozott a karbunkulusok vairához királynői múltadról. Kopáspont a helyzetre való tekintettel amíg találkozik a tekintetünk ancrage függőleges feladataink horizontján. Ne maradj többé a közeledben kíséret nélküli mosolyok ezekről az elhaladó katonákról átvételét őrzi szent lendületünk. Első kézből való hogy felmentjük ez az utcasarok hallgat hogy az idegen idegen veszteséggel és összeomlással ragad el bennünket. varázslat volt cserébe ezért a szökésért ahol a sarok beakadt a rácsokba kitörölte a segítő árnyékot titkos témáink közül. Képzeld el, hogy kitöltötték ez a cinktartály a rét bejáratánál és hogy a harkály a kalapáccsal ütközött esti reményeinkkel mit fognak mondani az emberek kedvesem. Aztán mindent elmondani egymásnak az áldozók koronái és karszalagjai között ott volt a jegygyűrűcsere ezt a himnuszátadást alig várja, hogy együtt lehessünk. Szállj be a lakókocsiba a kovácsmesterek hámja alatt kényszeríti az uralkodót hogy megcsodálja magát a közeli vízben amíg az acél megkeményedik. A part és a folyó egyesítése nagy karú virágokkal a szegény kisfiú vasárnapi kabátjában mozdulatlanul állt a fakupacnak. A puzzle darabjainak összerakása körbejárja városainkat hogy vas és olaj legyen ennek a bíboros vándorlásnak a Királyság ösvényein. 716
lázadó zsineg anélkül, hogy aggódna miatta zöld imákban egy fedetlen vízitorma követve a patakot szétesett csontjainkból a hűséges hívás előtt a gondolatainkról szabad hozzáférés anélkül, hogy énekelné a fagyot lázadók betörései egy folyó reggelről fémes hangzás fazék fogantyúk. 715
Segítséget nyújt egy reggel a hűvös horizonton felszálló nedv ezt kellett keresni északon a fagy szélén dohányzás közben vágyaink burkait becsomagolt ajándékpapír anélkül, hogy tudná, hová menjen eltekintve a vezető kéztől a következő nap. 714
Ez a munka töredékekben az alvó ablakon át a ragyogó nap ragyogásában Bejártam a belső udvarokat életem apró epizódjai korty méz tengeri kagylójukból kizárva ott volt a búzát és a pelyvát színlelt bölcsességben szemetes a mozgalom pecsétjével eltüntették az árapály ritmusának látszólagos buktatója hogy a tekintet megdermed a habjaiban. 713
Követik egymást kötekedően a lovas rózsákata reményé a mutatóujj hegyén ahol a vágy törvényt szab. Nincs romantika mint a láva lassú folyása az elme bougainvillea mentén ó, gyermekkor pochade ! A sebbel érintkezve megnyugodott a kényszerházasság panaszkodott, hogy muszáj lenne amikor már járt. Igaz éjszakai eskü felkelő holdjában a vándorlás félelmet kelt véletlen beavatkozása nélkül. Az álmok főzeténél a görbék dekameronjához a vitorlás tetején a rózsa meghosszabbítja a vércsepegést. Kínos, hogy a rivális legyen bátor bátorsággal az imprecations feladata az volt, hogy kikérje a befejezetleneket. Lépj ki a lelkedből a libák átvonulása a fáradt tekintet előjele a tavaszi tömegnövekedésről. Ne tévessze meg magát lesz bőven zab hogy a zarándokok mentőeke huncutságra adja magát. Menj a francba de ne érts félre a mirlitonok szép fájában a test elájul. A szolgáltatónak szentelt haruspices – sikoltották a lukániak rohanással szétszórt dióhéj. Furcsa járókelő a tavaszi ivás szerint el tudtuk érni a tábort komolyan érintette a visszautasítás. Erdei eper íze volt szerelmeim rózsakertje és a zsinórját felemelő szél engedte átszűrődni a tükre hullámát. 712
