Ott van a világ a maga túlzásaiban
majd a fehér kócsag
mozdulatlanságában.
Naplementekor
ott van az érzékeny ember
a sós mocsarak bajkeverője
habzó ajak.
Apálykor
nyomok a homokon
a hattyú repülés közben
emlékezetes izgalom.
Az éjszaka rendezi az álmokat
esőcsepp garat
egy szent táncra
vándorlásunk jele.
541
 
		








